Mikor végre megtaláltam a házat, egy pöttöm, ám de annál nagyobb szívű hölgy futott felém! Ő volt H. (ezentúl csak a nevek kezdőbetűjét fogom kiírni: H-Anyuka, K-kisfiú, A-kisbaba, L-Apuka) Örült, hogy oda találtam és épségben megérkeztem hozzájuk. Ahogy beléptem rögtön kínált étellel, itallal, felajnánlotta, hogy zuhanyozzak le, de egyenlőre csak egy pohár vizet fogadtam el tőle. K is nagyon kedves volt az első perctől kezdve közvetlen velem és rengeteget mosolyog és magyaráz. Úgy tűnik neki ez teljesen megszokott, hogy három havonta  A még nagyon pici baba, ő 3 hónapos és az a különleges képessége van, hogy ha simogatod reflexből mosolyog rád! Hihetetlen aranyos és alig hallottam még sírni. L-el sajnos nem találkoztam még a tegnapi nap folyamán, mert ő orvos, pontosabban sebész és nagyon sokat dolgozik, műt, a sürgősségin van. Ez a tény egyébként megnyugtatott, hogy ha véletlen történik valami, akkor rossz kezekben nem leszek úgy tűnik.
                           
Később kicsit korgott a pocim, így úgy döntöttem, hogy itt az ideje kulináris tapasztalatokra is szert tenni. Mondanom sem kell, nem volt olyan fejezet,hogy bevezetés az indiai gasztronómiába. Rögtön mélyvízbe dobtak ezzel kapcsolatban, nem volt se akklimatizálódás se semmi, de nem is bánom, mert eddig minden nagyon ízlett, csak maximum ha volt benne olyan amit én nem ennék meg, akkor azt nem szedtem magamnak. Egyébként aki szereti a szószos, csípős ételeket, annak csak ajánlani tudom. De vigyázat nem csak "kiccit cípőősz"! Aljas, mert először még érzed, hogy milyen íze van, annak amit eszel, de mire a felét megetted, már elkezd égetni és a végére már majdnem megfulladtam tőle, szóval javasolt egy pohár víz kísérete mellett fogyasztani ezeket! Az első képen látható az az étel, amivel megkínáltak amikor megérkeztem, a nevére nem emlékszem, de ha valakit mélyebben érdekel, akkor meg tudom kérdezni. Egyébként vegyesen kaptam kostolót, mert a bal oldali szósz az bárányhúsos (abba nem tettem húst, mielőtt valaki felkiáltana a monitor előtt, hogy :"Jaj szegény bari!" :)), a mellette lévő pedig ha jól értettem spenótos, utóbbi kevésbé volt csípős, de nagyon intenzív íze volt mindkettőnek, amit az én kis magyar gyomrom elég könnyen be is vett! A képen még látható a kanál alatt egy félbe általám félbetépett vékony lap, ezt csak így az étel mellé eszik (gondolom én kenyér helyett) Körülbelül olyan állaga van mint a tortillának, de sokkal fűszeresebb a tésztája és ezt ők csinálják, nem bolti. A második képen pedig a vacsorám látható, simán a szósz, a cookerban a harmadikon pedig a már rizzsel összekevert állapotban. Ez egy currys cukkinis szósz, nekem eddig ez volt a kedvencem. Bár a cukkinit nem szeretem, így ezt nem is szedtem magamnak, de maga a szósz nagyon finom és úgy képzeljétek el, hogy ilyen pürés állagú volt. Én répára gyanakodtam, minde emiatt mind a színe miatt, de kiderült, hogy lencséből van :O Bár gondolom nem hagyományos lencse, minden esetre ezt a receptet már el is kértem, csak még nem írta le H.
                                   

Nem hittem, hogy ilyen gyorsan eljön ez a nap, hogy elhagyom kicsiny kis országunkat. Tegnap még google mapen nézegettem az utcát ahol fogok lakni, ma meg már itt kóvályogtam Kanishkkal (a fiú akire vigyázok), mert kimentünk hócsatázni, ahogy ő mondaná... de ne szaladjunk ennyire előre!
Őszintén, hiába tudtam már majd' két hónapja, hogy megyek, mégsem tudtam felfogni. Úgy igazán csak akkor éreztem, mikor már a repülő a kifutópályán gyorsított -és néztem jobbra, néztem balra és nem ült mellettem, körülöttem se senki ismerős-hogy bizony én tényleg neki vágok egyedül. Bevallom egy pillanatra elfogott a pánik, de ahogy jött, el is illant, mert tudtam mennyi élmény vár rám és mennyire szerettem volna, hogy ez összejöjjön és most SIKERÜLT!! Akkor meg minek parázzak?!

Ettől a perctől kezdve már nem idegeskedtem, izgultam, csak inkább vártam, hogy már végre ott legyek és láthassam én is azt amit eddig csak képekről láttam, halljam azok hangját, akikkel eddig csak Facebookon chateltünk.
Akkor csak hogy pár szót említsek a repülőről, a repülésről... hát a terminál beszállásnál valami eszméletlen bunkó volt a nő, aki adta az instrukciókat. Én megértem, hogy sietni kell, meg feltartom a sort, de amikor felháborodva közli velem, hogy a sálamat is vegyem le meg a pulcsim, akkor már kicsit elborult az agyam... Basszus látja, hogy tök egyedül vagyok egy rakás cuccal és akkor még így beszólogat, de olyan stílusban, amit szerintem nem engedhetne meg magának egy utassal szemben. Mégis hol volt kiírva, hogy így neki vetkőztetnek? Sehol!! Akkor meg ne háborodjon fel, hogy miért van rajtam télvíz idején a minuszokban. :/ Aztán sikeresen utolsóként sikerült felszállnom a gépre, mert gondoltam leendő jó blogger lévén mindent telibe fotózok és kicsit lemaradtam :D Na ekkor már eltemettem a gondolatot, hogy nekem marad normális hely a repcsin, de ehhez képest azt a helyet fogtam ki, amit szerettem volna: szárny mellet!! Csak az nem sikerült, hogy ablak mellé üljek, de ez volt a legnagyobb problémám :)) Egy olyan férfi mellé ültem aki mellett két hely is volt, gondoltam, ha én voltam az utolsó akkor ez így szuper mert akkor kényelmesen elférünk így. Sajnos kicsit kiborítottam a bácsit, mert átnyúltam a lába fölött fotózni egyet, de természetesen előtte megkérdeztem, hogy ne legyek bunkó. Először még tűrte, de a harmadik kattintásom környékén ideges lett és megkérdezte emelt hangon, hogy nem akarok helyet cserélni? Én mondtam, hogy nem ,majd felpattant az üléséből és anélkül, hogy felálltam volna átgázolt rajtam és kiült a szélére :O :D Mondtam magamban, így kell neked, velem aztán nem tolsz ki... :) A Ryanair nagyon kedves légitársaság egyébként, mert már a repülőúton felkészít arra, hogy egy büdös szót nem fogsz hallani az angolon kívül, ugyanis a vészkijáratok helyén kívül sok mindent nem mondtak be magyarul, ezért nagyon kellett fülelnem, hogy mikor mit akarnak tőlem:) Egyébként cirka 3 óra utazás után megállapítottam, hogy ez a Ryanair hasonlít a Teleshopra, annyi különbséggel, hogy ez megy közben és nem tudod elkapcsolni a tv-t, ha nem érdekel (max Ipod a fülbe, de akkor meg félő hogy valamiről lemaradsz). De most komolyan, nem akaratam elhinni, hogy nagyjából 10 percenként bemondtak valamit, amit ma náluk marha akciósan megvehetsz. Mint például Armani meg mit tudom én milyen parfümöket, cigarettát, ami nem füstöl és csak ezt lehet szívni a gépen (én ilyet még nem is hallottam), ja és ezt bezzeg 6 fontért árulták, de monjuk kaját, amire akár lett is volna igényem, mivel ügyesen a reptéren ott maradt Anyuéknál, azt meg csak euróba lehetett kifizetni..:S

Nem sokkal ezután elértük a felhőket, így elhagyva Budapestet és az országot. Amikor a felhők fölé értünk viszont egy szívfacsaró érzés fogott el, valószínűleg sokban közre játszott a zene is, ami éppen akkor (teljesen véletlenül) az ipodomból szólt (Zorán-Kell ott fenn egy ország)... És nem tudtam másra gondolni egyszerűen, csak a legjobb barátnőm édesapjára, akit tegnap veszítettünk el. Kémleltem az eget, mint egy kisgyerek, hogy hát ha meglátom Őt egy felhőn csücsülni, ahol a szeretteire néz le és mosolyog rájuk, ránk, mindenkire. Szinte tényleg láttam magam előtt még azt is, hogy törökülésben ül, de hiába kerestem, nem leltem. De éreztem, hogy ott van, ha csak a lelke is, igen, ott a Mennyországban és magamban elmondtam neki, hogy mennyire szeretjük és baromi nagy igazságtalanság, hogy ilyen korán elment :'( (Most megint könny szökött a szemembe..elnézést :()
 

Kicsit később ugye már a felhők felett SZEMBE jött egy repülő! Én ilyet még nem is láttam!! Annyira közel volt, azt hittem gyakorlott bkv-zós utasként, hogy majd a pilóták is megcsapkodják a gép szárnyát integetés gyanánt vagy villognak egymásnak, de csalódás ért, mert se szó se beszéd, elmentek egymás mellett. :D
Folytatás következik csak Kanishk már szegény 3x megkért, hogy játszak vele. :)

      
Itt is vagyok és velem együtt a folytatás is :) Onnan folytatnám, hogy leszálltam a gépről. Először is az volt furcsa, hogy nem busz vagy cső vitt a bejárathoz, hanem elegánsan, mint a hírességek leszálltunk a lépcsőn és tipegtünk a kisebb nagyobb csomagjainkkal, már csak a vörös szőnyeg hiányzott komolyan :) Na ugye tudni kell, hogy nekem onnantól, hogy leszállt a gépem volt összesen fél órám, hogy elérjem a buszt ami Londonból visz át Leicesterbe. Egy részt azért, mert előre ki volt fizetve és potyára nem szeretnék fizetni, másfelől pedig a következő kb. másfél óra múlva ment volna. Tehát nem volt választásom, rohantam ahogy tudtam, versenyeztem az idővel, én és a 10kg-os kézipoggyászom. Csak sajnos nekem senki nem mondta előre, hogy ezen a reptéren szinte egy kilométert kell föl-alá sétálni mire odajutok, hogy "Hol is az én bőröndöm?". Végül is nagy szerencsém volt, mert odaértem a poggyász részhez és szinte üres volt, alig ment körbe pár bőrönd a futószalagon (pedig azt hittem mindenki ott fog tobzódni). Mikor megpillantottam egy jól befóliázott, ám de messziről is lilának tűnő kis koffert, észt vesztve megindultam felé sprintelve, mint ha a futószalag vége legalább egy darálóba vezetne. :D Mint egy őrült rávetettem magam a csomagra és megnéztem  a névkártyát, hogy jóra ugrottam-e rá?! És IGEEEN, az volt az enyém, ritka mázli! Már nem is volt kérdés, hogy immáron felvéve 20kg-os barátomat így hárman nyomultunk az ismeretlenbe.:) A busz pályaudvart először nem találtam, mert kiderült, hogy le kell menni egy mozgólépcsőn és a föld alatt kell átmenni, hogy oda jussak. Lehet, hogy nem csak ezen múlt, de ezúton szeretném kifejezni utólagos hálámat, hogy Anyuék ilyen részletesen megnéztek mindent nekem előre, mert így tudtam egyből, hogy a 20as állomást kell keresni és a 767es buszt. Tökéletesen így volt minden, ahogy előre megnéztük.

A buszsofőr már messziről kiszúrta, hogy mit szerencsétlenkedek a két útitársammal. a KÉZI combon vágott, a HÚZÓS pedig térdhajlaton, szóval úgy nézhettem ki hátulról mint egy mozgássérült, ahogy összebicsaklott időnként  a térdem :D! Nem is volt kérdés ezután, hogy lepattanjon-e segíteni nekem :P. Felszálltam, nagyon vacilláltam most a helyek között ingázva, ugyan is eg,y azaz 1 ember ült rajtam kívül a buszon (úgy hogy ugye én fejvesztve rohantam árkon bokron át, hogy oda érjek indulásig), mert gondoltam, ha már a repcsin nem volt egy bőség zavara, akkor legalább itt adjuk meg neki, ami jár. Már épp kezdtem volna aggódni, hogy az időzóna miatt lehet, hogy nem is most indul, csak sokkal később, mire beindította a motort a sofőr és még egy ember feltévedt a buszra. Miénk volt a világ, oda ültél ahova csak akartál...na és ez lett a vesztem!!! Egyszer csak abból a nagy tömegből (2ember) odajön az egyik. Egy feketebőrű srác volt és elkezdett zaklatni, hogy barátkozzunk és adjam meg a számom és majd ő felhív... Ez is csak velem történhet meg, (gondoltam) hogy rajtam kívül ketten vannak és abból csak egy férfi, de az is rám száll.. Ezért vigyázzatok kedves gyerekek, (ez a rész most főleg Nektek szól) hogy soha nem szabad vadidegeneknek megadni a számunkat és azt hogy hol lakunk, mert látjátok, hogy még idegen nyelven is veszélyes az ilyen csevely, nem hogy anyanyelven! Egy-két elszólás, hogy milyen cuccok vannak nálad, vagy merre laksz stb, aztán nézhettek! Ezt most komolyan mondom! Szerencsére nekem elég gyorsan vág az agyam, tehát próbáltam magam kivágni a szituációból, hogy ne legyek bunkó és ne inegereljem fel, mert ha más szándékkal forrdult hozzám, akkor se támadjon meg, viszont ne adjak ki magamról semmilyen olyan információt, amiből arra következtet, hogy egyedül vagyok egy városban, ahol senkit nem ismerek, totál védtelen vagyok, tele értékes kütyükkel (telefon, ipod, netbook), pénzzel stb. Ezért azt tettem, hogy amint kérdezett arról, hogy miért jöttem ide, hol fogok lakni és ehhez hasonlók (olykor naívan azt gondolnánk ártatlan kis kérdésekkel akar csak bombázni) akkor kreáltam egy történetet gyorsan, hogy én a rokonaimhoz jövök és kijönnek értem a busz pályaudvarra ott fognak várni :P Egyébként a pasi norvég volt, nem is túl logikus, hogy 'barátkozás' céljából kéne neki a számom, ezért "okosan" mondtam  neki, hogy oké írja le a számát egy papírra és talán felhívom majd ha dumálni van kedvem! :D Ezáltal elértem azt nála, hogy sikerélménye volt, mert úgy érezte elérte  a célját és pluszba azt érezte, hogy nem kap meg könnyen, amit a pasik általában szeretnek. Hát így ráztam le... utána tettettem , hogy alszok, el is ült mellőlem, ő ténylegesen el is szenderedett, majd folytatódott az út...
Mikor leszálltam, már közben beszéltem H-val telefonon, hogy fel tud-e venni akkor a busztól, mert előző nap azt mondta ilyen havas, jeges időben nem biztos, hogy elmer indulni kocsival, de ha nem jön, szálljak be egy taxiba és kifizeti. Végül így lett, bár ez csak megnehezítette  a dolgomat a későbbiekben..

Igen, most látom magam előtt, hogy kérdezitek: MIÉRT? Mi lehet abban olyan nehéz, hogy elmondod a címet és lerak a ház előtt?! Na igen, én is ezt hittem, gondoltam, hogy ennél egyszerűbb nincs is, ráadásul H ragaszkodott hozzá, hogy 'fekete taxi'-ba üljek, amit még nem derítettem ki, hogy miért biztonságosabb, árban ugyanolyan elvileg. Ezzel nem is lett volna probléma, én odamentem az egyik taxihoz és mondtam, hogy szeretnék egy fuvart, kérdezte hova én meg egy kis türelmet kértem, hogy előbányásszam a papírt. Kivettem, hogy olvassa le a címet ő, gondoltam neki is egyszerűbb, mint ha elkezdek ott mekegni makogni és csak kísértem a sorsot, hogy véletlen mást diktálok be. Megnézte a taxisofőr és átküldött az előtte lévő kocsihoz, ami nagyjából kétszer akkora volt, mint az ő kocsija. Magyaráztam neki, hogy: Ember! Egyedül vagyok, nekem ez a taxi túl nagy! De hát "inglisek" (ezentúl eme megnevezést fogom használni :)) tehát ne keressetek benne logikát! Egyébként biztos a nagy orrom miatt, de megnyugtatott, hogy ugyanannyiba kerül ez is, nem mintha szívroham kerülgetett volna, tudván, hogy Hema állja a "cekket". Úgy voltam vele, nekem aztán mindegy végül is, hogy melyikkel megyek, így tehát beszálltam abba ahova küldtek,inkább, mint hogy még ott ácsorogjak és megint rám találjon a norvég 'barátom', mert természetesen neki is pont ott kellett leszállnia, ezt kihagytam a sztoriból véletlen. Nem túlzok, HÁROMSZOR mutattam meg a lapon a címet a sofőrnek és pluszba még  a házszámra menet közben rákérdezett szóban kétszer. Ez ráadásul olyan taxi volt, amiben 6 személy kényelmesen elfért csomagokkal együtt, ilyen kis busz szerű, de direkt speciálisan taxinak volt kialakítva (egyébként erről is raktam föl képet). Gondolok itt arra, hogy itt nem lehet leütni a taxist, mert alapból föl se ajánlotta, hogy előre üljek vele, pedig egyes egyedül voltam, más részről pedig egy vastag plexi lappal el van választv az utastér tőle és csak egy akkora lyuk van, hogy a pénzt beadhasd és vissza tudjon adni. Na de a belső tér szelíd felvázolása után kanyarodjnk vissza magához az utazáshoz.

Egész úton jobbra balra nézelődtem, érdekelt mégis milyen környékre megyek, milyen boltok vannak esetleg a közelben (Tesco extrat már láttam a városban!), mire egyszer csak megálltunk, hogy itt vagyunk! Körbe pillantok be az utcába, egyáltalán nem az az út amit megnézett háromszor a lapomon, még jó, hogy előtúrtam.. -.- Nálam a két súlyos barátom, gurulok az egyikkel a havas és/vagy jeges járdán, a másikat meg vonszolom izomból amennyire van még erőm, ilyen fáradtan, mire bele botlok egy szintén indiai családba, szintén két gyerekkel! Mivel drága lett volna a mobilomról felmenni a gps-re vagy a Nokia térképre, gondoltam megkérdezem őket, hogy merre induljak mégis?! És tudjátok mi a legjobb??? Hogy Ők se tudták!! Mondtam magamban, ez nagyon bíztató eddig, de tőlem szokatlan módon még ekkor sem estem pánikba, mert kifogtam szerintem a város legkedvesebb családját, vagy itt mindenki ilyen (bár nem szeretek általánosítani), mert megnézte a feleség a telefonjában a címet és ekkor derült ki, hogy körül belül még két körforgalomnyira van, ami nem is olyan nagy táv, ha nincs veled 30kg plusz és nem a csúszós úton kell végig húznod. Én még így is elindultam volna, már fejben összeraktam a térképet magamnak, hogy mikor merre kell majd mennem, de ekkor a nő felajánlotta, hogy átvisz kocsival, emrt úgy 5 perc alatt ott vagyok...na és ez az a pont kedves gyerekek, amikor Nektek egyértelműen azt mondanám, hogy természetesen nem szállunk be idegen nénik, bácsik kocsijába, pláne külföldön, de nézzétek el nekem a koromra való tekintettel, a picit nagyobb élet tapasztalatomra nézve és a női megérzésre hagyatkozva, a fáradtságra DIREKT nem hivatkozva, hogy én bizony beszálltam. Jogosan merül bennetek fel a kérdés, hogy akkor most ez az Edina egy okoskodó, mert osztja nekünk itt az észt, közben meg Ő is bele esik a saját hibájába?! Igen, mindannyian hibázunk, de tudni kell, hogy milyen helyzetben, mikor és mit, mert nagyon nem mindegy! Én ezt a szituációt veszélytelennek ítéltem meg, körülbelül 0,0001 % (tehát csekély) esélyt láttam rá, hogy a csúszós út miatt bekövetkező esetleges autóbaleseten kívül más történhet, de ehhez kell egy józan ítélő képesség, némi rutin, szerencse és megérzés! Tehát nektek kedves ifjak, nem tanácsolom, sőt óva intelek Titeket, hogy bármelyikőtök ilyen módon elfogadjon segítséget, úgy hogy egyedül van, szülők vagy felnőtt kísérete nélkül!

Az én utázási történetem végül happy end-del zárult, mert aki elhozott (Kay, mert most már a nevét is tudom), olyannyira önzetlen volt, hogy még a saját mobilját is odaadta,hogy felhívjam H-t, hogy jó helyen vagyunk-e. Mikor megtörtént a sikeres átadásom :) még elbeszélgetett H és Kay, kiderült, hogy a porontyaik is egy suliba járnak számot is cseréltek(még a végén az én gubancom szül egy újabb barátságot:)), ezek után elkérte az enyémet is, és így nyugodt szívvel megmertem neki adni és ma már sms-t is írt! Nagyon, nagyon kedves, segítőkész emberek vesznek körül és ez egy kicsit bevallom így nap végére megszeretteti velem egyenlőre még az országot nem, de a várost minden bizonnyal! Eddig Leicester én így szeretlek! :) Holnap ismét jelentkezek, ezúttal a családdal való viszonyomról olvashattok majd mélyebben! :) Ha bármi kérdésetek van továbbra is várom vendégkönyvbe!