Babakocsi nélkül
Ne haragudjatok, hogy oly régen írtam, most költözünk és így nagyon sok tennivalóm van, de erről majd részletesebben később tudok csak írni, mert el vagyok maradva a korábbi beszámolóimmal is, pedig lenne mit mesélnem.
Képzeljétek nem olyan rég, végre tudtam kicsit nézelődni, vásárolni, mert eddig akár hányszor ilyen helyen oltunk, nekem a kocsiban kellett maradnom a gyerekekkel. Már napok óta el szerettem volna menni egy drogériába, mert itt ahol lakunk nincsen nagyon semmi, csak egy kis bolt meg egy gyorsétterem és egy ATM. Még pár napja jeleztem H-nak, hogy szeretnék beszerezni egy arcradírt, mert botrányos az arcom, mióta itt vagyok, habár az elődöm figyelmeztetett rá, hogy a nagy páratartalom miatt tiszta ragya lesz a fejem. Első utam ezért egy Müllernél kétszer nagyobb drogériába vezetett. Mindezt úgy, hogy H a férje kocsijában hagyta a babakocsit, tehát A-t végig cipelhettem a babahordozóban… Élmény volt és az izomláz garantált volt másnap, mert ha már ott jártunk, úgy gondolta H, hogy nézzünk körbe más boltokban is. Ez a hely hasonló volt, mint Pesten az Outlet. H mutatott egy klassz sport boltot, ami nagyon olcsónak számít itt. Én azért nem költekeztem túl magam, de egy új, akciós snapbackkel azért megajándékoztam magam. Kellett ez kicsiny szívemnek.:) Úgy döntöttem, hogy ez nekem most jár! :P
Miután már majd’ leszakadt a kezem a babát cipelve, H úgy döntött menjünk el egy mekibe kajálni. Igen jól olvastátok, egy Mc Donald’s-ba!!! Nem akartam elhinni. Én ezelőtt meg sem mertem említeni ezt a szót a jelenlétükben. Azt hittem, ez nekik egy bűnbarlang! Úgy tűnik ők lazábbak, mint gondoltam. Persze felfokozott izgalmi állapotomban, hogy végre fehérjéhez jut a szervezetem, sikerült megint elfelejtenem, mire beértünk, hogy nem biztos, hogy örülnek, ha sima hamburgert eszek. Náluk egyébként számomra vicesen ’negyed fontos’-nak hívják a képen látható burgert. (Erről egyből persze beugrott a Ponyvaregény egyik jelenete) Ők meg csibeburgert és nuggetset ettek. Ennek ellenére nem borultak ki, tetszik, hogy ilyen rugalmasak!
A fárasztó nap után megláttam az esőcseppeket Leicester utcáin. Furcsa, mert egyébként ki nem állhatom az esőt, de akkor valahogy mégis mosolyra görbült a szám, mert ez volt az első eső amit láttam, mióta itt vagyok. Boldogság lett úrrá rajtam, mert hajlamos vagyok néha elfelejteni, hogy itt vagyok. Az, hogy napi szinten beszélgetek veletek magyarul, itthon meg minden indiai, elfeledteti velem, hogy hol is vagyok most igazán. Angliáról nekem az első szó, ami eszembe jut az az ESŐ. Ezt most láthattam, így tudatosult bennem, hogy igaz a házon belül Indiában érzem magam, de amint kilépek az ajtón Anglia tárt karokkal vár. Érdekes érzés ez, olyan mintha két országban határánál lennél és a határ a bejárati ajtó.