The Winner
Ne haragudjatok, hogy csak most jelentkezek a hírrel, már reggelre szerettem volna leírni, de tegnap este úgy elaludtam, hogy csak na!! :) Ezért most nem csigázlak titeket tovább, mert tudom, hogy sokan izgultok :)
Mivel nagyszerű alkotások érkeztek, nagyon nehéz dolgom volt, de végül megszületett a döntés. A nyertes nem más, mint a:
Házi gyerekek, vagyis Tami, Zoni, Zsombor
jutalmaik kiválasztása pedig megbeszélésre szorul, mert ők csapatot alkottak, így mindenből 3 jut nekik :) Skacok nagyon tetszett a produkció és remek ötletnek tartottam, hogy összefogtatok!! A mű pedig meg is hozta a kemény munka gyümölcsét! Remélem engedélyezitek, hogy felrakjam a videót ide, mert egyszerűen szuper. Tetszett, hogy összetett volt a produkció, volt benne rap, tánc, rajz szóval egy szó mint száz, le a kalappal!!!
És ezzel még nincs vége!!! Úgy döntöttem, hogy felrúgom a szabályokat és lesz második és harmadik helyezett is kivételesen, mert szoros volt a verseny és a többiek erőfeszítését sem szeretném jutalom nélkül hagyni!! Tehát a zsűri (vagyis egy szál magam) úgy döntött, hogy a második helyezést:
Valyon Patriknak ítéli. Nagyon ötletes volt a 3d-s kép és remekül kivitelezted, gratulálok!! Díjad pedig egy müzli "kostoló" csomag, majd küldök róla képet! :)
A harmadik és ezúttal utolsó díjazottam pedig:
Varga Edit!! Értékeltem az erőfeszítésed, tudván, hogy nem a rajz a kedvenced, de mégis bele csaptál és szeintem jó lett, nekem nagyon tetszett!!! :) Köszönöm! Egy csomag cookiet, fehér csokis vagy dupla csokis ízben választhatsz díjadul!! Átvétel személyesen PÉNTEKEN!! ;) :)))
Továbbá köszönöm mindenkinek a részvételt és a kitartó és igényes, szép munkákat, aki most nem nyert esetleg az se csüggedjen!!!! Lesz még rá lehetőség!!!!